Néhány szó arról, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk valójában.

A történetünk megismeréséhez kissé vissza kell lépnünk az időben....
1994-ben - talán hozzád hasonlóan -
én is jelentkeztem egy Alapfokú barlangjáró tanfolyamra a MYOTIS
Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesületbe. A tanfolyam
elvégzése után beléptem az egyesületbe. Az elkövetkező évek során tovább
képeztem magamat és egyre jobban belevetettem magam a barlangászatba. 1998-ban
megbízást kaptam Janótól, hogy bonyolítsam le a tanfolyam gyakorló túráit. Az
oktatás annyira megtetszett, hogy ezután már aktívan részt vettem a
megszervezésében is, így az elkövetkezendő években már én vezethettem a
tanfolyamokat. A tanfolyamokról kikerült gyakorlottabb barlangász társaimmal,
elsősorban Zbiskó Sándorral (Sanya) úgy döntöttünk, nevesítsük oktatási
tevékenységünket, de továbbra is az Egyesület szárnyai
alatt folytassuk tovább oktató munkánkat. Mindezt azért, mert úgy
gondoltuk, hogy önálló oktatói csapat létrehozásával a tanfolyamok színvonalát
folyamatosan emelhetjük. Végül sikerült 2000-ben megalapítani a
MYOTIS-Meander Barlangjáró és Oktató Szakosztályt. A szakosztályi
kereteket azonban 2005-re kinőttük ezért a szakosztályt feloszlattuk. Ez az év
azonban nem csak a feloszlásunkat hozta el. Ebben az évben Balázs Béla
segítségével végre eredményes lett a hosszú és nehézkes szervezőmunkánk, mert
sikerült kapcsolatba kerülnünk a Francia Barlangász Iskolával. Az Iskolával
nagyon jó kapcsolatokat építettünk ki és úgy döntöttünk, hogy önálló egyesületet
alapítunk. Az alapítás teljes lebonyolítását szerencsékre Dr.
Keresztes-Nagy Gyöngyi vállalta el nem kis terhet véve le vállunkról.
Segítségével sikerült az elképzeléseinket megvalósítani.
A szakosztály majdnem minden évben rendezett alapfokú barlangjáró tanfolyamot. Az elmúlt évek során a felmerült igények kielégítése érdekében elkezdtünk továbbképzéseket szervezni elsősorban társmentéses témakörben, de tartottunk már képzéseket húzórendszerek és beszereléstechnikai témákban is. Éves szinten körülbelül 30-40 ember szerzett bizonyítványt különböző tanfolyamainkon.
A Francia Barlangász Iskola
segítségével lehetőségünk van arra, hogy megismerkedjünk a legújabb eszközökkel,
technikákkal, oktatási módszerekkel, melyeket terveink szerint folyamatosan
beépítünk tanfolyamainkba. Célunk, hogy Egyesületünk elsősorban oktatással fogla
lkozzon
és folyamatos tananyagfrissítésekkel valóban használható tudást adjon át
hallgatóinak. Ahhoz, hogy ez
sikerülhessen szükségünk van arra, hogy megismerjük a hallgatók igényeit és
észrevételeit. Ha valakinek esetleg van valamilyen javaslata, ötlete, jó
vagy rossz véleménye, akkor természetesen szívesen fogadjuk.
Tapasztalataink szerint a tanfolyamok résztvevői minden különösebb probléma nélkül sikeresen vizsgáztak a független vizsgabizottság előtt. Persze voltak olyanok is - akik elsősorban lustaságuk miatt - mégsem tudtak sikeresen levizsgázni, de ők is, az esetek döntő többségében, a következő évi tanfolyamra is eljöttek, ahol másodszorra már eredményesen szerepeltek.
Talán
némi visszaigazolásnak fogható fel az is, hogy a végzettek jelentős része ma is
aktívan barlangászik más vidéki vagy budapesti
csoportoknál. Pld. Gubacs, Acheron, Anubisz, SZKBE, de vannak akik a MYOTIS-ban
maradtak. Miért nem velünk? Mert mi az oktatást választottuk,
és sajnos eddig nem igazán tudtuk megoldani, hogy a végzettekkel tovább
túrázzunk. A létrehozott új Egyesületen belül azonban Svaier Tamás felvállalta a
túrák megszervezését és lebonyolítását, ha valakit érdekel akkor őt kell
megkeresnie.
Azoknak akik már találkoztak barlangász csoportokkal talán furcsa lesz, hogy mi nem vagyunk az a kimondott bulizós barlangász csapat. Nálunk nincsenek éjszakákba nyúló hagyományos "barlangász bulik". Ha erre mégis van idő akkor felfogásunk szerint valamit rosszul csinálunk, ezért a programok szervezésekor arra törekszünk, hogy a tanfolyamok alatt erre valóban ne legyen idő.
Reméljük egyszer találkozunk valamelyik tanfolyamunkon.
a csapat nevében Dikran